Ma ismét egy kiváló hazai csokoládékészítőt fogok bemutatni

Ma ismét egy kiváló hazai csokoládékészítőt fogok bemutatni

Szántó Tibor sommelierként kezdte, majd chocolatierként folytatta. Első csokoládéit 2007-ben készítette, többnyire észak-olaszországi utazásai során gyűjtött tapasztalatok, és motivációk hatására. Ha valaki egyszer megkóstol egy igazán jó csokoládét, utána már nem szívesen próbálkozik rosszabb minőséggel. Tibor elmondása szerint, az, hogy itthon nem talált jó csokoládét késztette őt arra, hogy maga kísérletezzen a csokoládéval. A kísérletezésből pedig kiváló csokoládék születtek, és születnek a mai napig. Magyarországon ma Ő a második olyan csokoládékészítő, aki ”bean-to-bar” csokoládékat készít, egyedülálló területszelektált babokból. 2013-ban a londoni Academy of Chocolate-től bronzérmet kapott a House belnd superior Grand Cru 70%-os venezuelai csokoládéja, majd ugyanebben az évben Great Taste díjjal jutalmazták ugyanezt a táblát. Csokoládéit minden csütörtök délután személyesen mutatja be mintaboltjában, a Horánszky utcai...
A következő világhírnévre szert tett csokoládékészítő manufaktúra a Lyon közelében fekvő Tain-l’ Hermitage-ban található Valrhona

A következő világhírnévre szert tett csokoládékészítő manufaktúra a Lyon közelében fekvő Tain-l’ Hermitage-ban található Valrhona

1922-ben alapította Albéric Guironnet francia cukrászmester. A manufaktúra alapítása óta, a világ egyik legjobb csokoládé alapanyagát készíti. Sok magyar kézműves csokoládékészítői is a Valrhona alapanyagiból dolgozik. Csokoládéik nagy része Gand Cru, mely egy bizonyos országból vagy régióból származó, de nem azonos ültetvényről származó babból készült csokoládé jelent. Központja a Cité du Chocolat egy 2000 négyzetméteres impozáns modern épület. Itt állandó kiállítások és különböző programok várják az ide látogatókat. Azoknak akik pedig a csokoládékészítés mesterévé szeretnének válni, kiváló lehetőségeket nyújt az École du Grand Chocolat. Számos évjáratos csokoládéjuk van, melyhez a kakaóbabokat többnyire a Karib térségből, Madagaszkárról, és Trinidádról szereznek be. A Valrohna cégnek ma 5 leányvállalata és 60 forgalmazója van szerte a...
A következő csokoládékészítőket azt hiszem, nem kell bemutatni, de én most azért mégis megteszem. Róluk mindenképpen tudnotok kell

A következő csokoládékészítőket azt hiszem, nem kell bemutatni, de én most azért mégis megteszem. Róluk mindenképpen tudnotok kell

A Rózsavölgyi csokoládé manufaktúrát Csiszár Katalin és férje Szabad Zsolt alapította 2004-ben. Az első időkben a fő profiljuk a bonbonkészítés volt, de mára már saját csokoládéból készült táblás csokoládéik is kiváló minősítéseket érnek el a rangos nemzetközi versenyeken. Elsőként kezdtek el Magyarországon „bean -to-bar” csokoládét készíteni. A „bean-to-bar” az a kategória, amivel azokat a csokoládékat szoktuk megjelölni, amelyeknek a készítői a kakaóbabot maguk dolgozzák fel, és készítenek belőle saját csokoládét. Katiék a kakaóbabot Venezuelából és Madagaszkárról rendelik. Az ebből készült csokoládék több ízben is ezüst illetve bronzérmeket, nyertek az Academy of Chocolate versenyein. 2013-ban két bronzérmet nyertek, és ugyanebben az évben 3 csokoládéjuk 2 csillagos minősítést kapott a Grate Taste Awardon. Ezen felül madagaszkári Criollo , a Porcelana és Trichereas is megkapta a 2 csillagot a Guild of Fine Food-tól...
Utazzunk először Toszkánába

Utazzunk először Toszkánába

Az Amadei család történetét bizonyára sokan ismerik, de akik mégsem, azoknak itt az ideje, hogy megismerkedjenek velük. Cecilia Tessieri nem kicsit álmodott azzal, hogy a világ legjobb csokoládéját akarja elkészíteni. És ez többek között sikerült is neki. A többi ízlés kérdése. A manufaktúrát 1990-ben alapították. Azóta is töretlen sikerrel és elkötelezetten készítik toszkánai műhelyükben a legkiválóbb minőségű csokoládékat. 2006-ban aranyérmet kaptak az Academy of Chocolate-től, a porcelana kakaóbabból készült Chuao...